


Kezdetektől napjainkig!
Családommal 10 évig az Egyesült Államokban éltünk, s ez idő alatt a nejem, és én kijártuk a vendéglátás iskoláját. Több étteremben dolgoztunk New Yorktól - Floridáig. A vendéglátás minden szegmensében, illetve a talponállótól az I. osztályú étteremig tanulgattuk e szakma szép és árny oldalait egyszerre. Az évek múlásával a szakma kitanulása mellett, életformává alakult ez a számunkra csodálatos hivatás. 2007-ben úgy határoztunk, hogy itthon folytatjuk megkezdet utunk. Gondos kutató munka után eldöntöttük, hogy az egyébként a mi ízlés világunkhoz is a legközelebb álló New York stílusu pizzákat, rollokat, salátákat, csirkeszárnyakat megismertetjük a magyar közönséggel is. Bíztunk benne, hogy amit éveken keresztül imádtunk, mások is szeretni fogják.
2009 februárjában nyitottuk meg az első igazi autentikus NEW YORK PIZZA ÉS SALÁTABÁR-t Budapest belvárosában.
A napjainkig eltelt idő, illetve a folyamatosan bővülő vendégkör azt mutatja számunkra, hogy jó úton járunk és igény van a New York-i ízekre fővárosunkban is.
Reméljük hamarosan ön is a mi vendégünk lesz!![]()
Mások írták rólunk!


http://www.chew.hu/i_love_new_york_pizza.html
http://budajest.com/2009/04/27/new-york-pizza-salatabar/
http://www.funzine.hu/2011-03-happy-birthday-new-york-pizza/